Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. ÉVAD [2006-07]

MŰFAJ Dráma, Thriller, Horror
SZEREPLŐK

Jared Padalecki
Jensen Ackles

EPIZÓDOK 22
EREDETI SUGÁRZÁS 2006. Szeptember 28.-
2007. Május 17.
KRONOLÓGIA
ELSŐ ÉVAD
[2005/06]
MÁSODIK ÉVAD
[2006/07]
HARMADIK ÉVAD
[2007/08]

'ODAÁT' második évada 2006. szeptember 28. és 2007. május 17. között futott az amerikai The CW csatornán, Magyarországon pedig a RTL Klubon került adásba 2007. október 19-től.

TÖRTÉNET:
Az Odaát második évada megrázó eseményekkel kezdődik: balesetük után Winchesterék kórházba kerülnek, Dean pedig élet-halál között kezd lebegni. A fiú apja, John végső elkeseredettségében megidézi a Sárgaszemű démont, Azazelt, és alkut köt vele: feláldozza magát és a minden természetfeletti lénnyel végző Coltot neki, cserébe fia életéért. A történtek után Dean és Sam elégetik apjuk holttestét, és gyászolni kezdenek. Megjavítják a balesetben totálkárossá tört Impalát, majd ismét vadászni indulnak. Akcióik során új vadászokkal barátkoznak össze, köztük Ash-sel, Ellennel, és annak lányával, Joval, akik saját kocsmát üzemeltetnek. Apjuk halála miatt a fiúk többször összevesznek, ráadásul Dean egy alkalommal meg is üti öccsét. Sam látomásai újra elkezdődnek, később pedig újabb különleges képességű emberekkel hozza össze őket a sors: a gondolat erejével embereket irányító Andy-vel, és szintén látomásaival gyötrődő Avával. Csakhogy egy mindenre elszánt vámpírvadász, Gordon Walker kötelességének tekinti, hogy végezzen az összes különleges képességű fiatallal, így Sam életére tör, vesztére: ugyanis a két Winchester fivér csapdába csalja, majd rács mögé juttatja a férfit. A fiúk életében egy profi FBI-ügynök, Victor Henriksen is feltűnik, akit néha csak egy hajszál választ el attól, hogy elfogja őket. Míg egyre több jel utal arra, hogy a démonok háborúra készülnek, Samet megszállja egy, méghozzá ugyanaz, amely annak idején Meget is. Hosszú hajsza után Deannek végül Jo és Bobby segítségével sikerül elfogni a fiút, majd kiűzni belőle a gonoszt. Az évad végén Samet elrabolja Azazel, és egy kihalt városba hurcolja. A fiú itt találkozik szintén elrabolt, különleges képességű emberekkel: Andy-vel, Avával, Jake-kel; aki hatalmas erő birtokában van, és Lily-vel; aki puszta érintésével képes embert ölni. A démon arra kényszeríti a fiatalokat, végezzenek egymással, a győztes pedig a Pokol seregének lesz a vezetője. Ellen kocsmáját eközben felrobbantják a démonok, így rengeteg vadász -köztük Ash- életét veszti. A nő Dean és Bobby mellé szegődik, akik Samet keresik. A kihalt városban a fiatalok sorba halnak meg: Ava Andy-vel, Avával Jake végez, Lily-t pedig megöli egy démon, mivel az megpróbálja elhagyni a környéket. A végső harcot az utolsó két életben lévő kiválasztott vívja, Jake és Sam. A két fiatal keményen megküzd egymással, ám az összecsapás végén Sam holtan rogyik össze egy hátába döfött késtől, éppen amikor Deanék rátalálnak. Hogy megmentse öccsét, Dean megidéz egy kereszteződésben tanyázó démont, és üzeltet köt vele: egy év múlva odaadja neki lelkét, cserébe Sam életéért. Mialatt Sam így feltámad, Jake győztesként társulni kényszerül Azazelhez, akivel együtt egy elhagyatott temetőbe indulnak, hogy felnyissák az Ördög kapuját. A kaput sikerül feltárniuk, így démonok százai törnek ki onnan, ám az időben a helyszínre érkező Deanék még időben bezárják. Összecsapás alakul ki a vadászok és Azazelék között, melynek során Sam kegyetlenül végez Jake-kel, Dean pedig visszaszerzi a Coltot, és utolsó töltényével megöli Azazelt, előtte az azonban még olyasmit említ neki, hogy akit visszahozott a túlvilágról, az "nem 100% Sam".  A csata végeztével Dean elmondja öccsének, mit tett érte, Bobby és Ellen pedig közlik a fivérekkel: az imént történtek során egy egész sereg démon szabadult ki a Pokolból, így valószínűleg háború kezdődött a démonok és emberek között…

# EPIZÓD PREMIER RENDEZŐ
2.01 23 HA ELJÖN A KASZÁS... 2006.09.28. Kim Manners
2.02 24 A BOHÓC 2006.10.05. Phil Sgriccia
2.03 25 VÉRSZOMJ 2006.10.12. Robert Singer
2.04 26 A LÁNY NEM NYUGSZIK BÉKÉBEN 2006.10.19. Kim Manners
2.05 27 KÜLÖNLEGES KÉPESSÉG 2006.10.26. Tim Lacofano
2.06 28 SZŐKÉK ELŐNYBEN 2006.11.02. Kim Manners
2.07 29 A VÁDLÓTAK PADJÁN 2006.11.09. Mike Rohl
2.08 30 ALKU A DÉMONNAL 2006.11.16. Steve Boyum
2.09 31 A VÍRUS 2006.12.07.

Robert Singer

2.10 32 AZ ÜZŐTT VAD 2007.01.11. Rachel Talalay
2.11 33 GYEREKJÁTÉK 2007.01.18. Charles Beeson
2.12 34 A BANKRABLÓ 2007.01.25. Phil Sgriccia
2.13 35 ANGYALOK OTTHONA 2007.02.01. Kim Manners
2.14 36 ROSSZ VÉR 2007.02.08. J. Miller Tobin
2.15 37 A SZEM FÉNYVESZTŐ 2007.02.15. Bradford May
2.16 38 HALÁLÚT 2007.03.15. Charles Beeson
2.17 39 A VÉRFARKAS 2007.03.22. Kim Manners
2.18 40 A FILMSTUDIÓ FANTOMJA 2007.04.19. Phil Sgriccia
2.19 41 BÖRTÖNBALHÉ 2007.04.26. Mike Rohl
2.20 42 SZELLEM A PALACKBÓL 2007.05.03. Eric Kripke
2.21 43 HA A POKOL ELSZABADUL 1. 2007.05.10. Robert Singer
2..22 44 HA A POKOL ELSZABADUL 2. 2007.05.17. Kim Manners

 

Cikkek

023: HA ELJÖN A KASZÁS... [In My Time of Dying]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Az autóbaleset következtében a Winchesterek kórházba kerülnek, ahol az egyiket becserkészi a Kaszás, egy másiknak meg meg kell fontolnia, hgy feláldozza-e magát azért, hogy megmentse mások életét.

 

024: A BOHÓC [Everybody Loves a Clown]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Sam és Dean meghallgatnak egy hangüzenetet John mobiltelefonján, az üzenet egy nőtől, Ellentől származik, a fiúk úgy döntenek, hogy megkeresik őt. Megdöbbenve fedezik fel, hogy Ellen egy kocsmát vezet, ami vadászoknak biztosít gyülekezőhelyet. Eközben egy kisvárosi karneválon egy démoni bohóc arra beszéli rá a gyerekeket, hogy engedjék be őt az otthonukba, hogy meg tudja gyilkolni a szüleiket.

 

025: VÉRSZOMJ [Bloodlust]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Sam és Dean találkoznak Gordonnal, aki szintén vadász és szisztematikusan vadászik a vámpírokra egy kisvárosban, Dean azonnal összehaverkodik vele. Miután azonban Sam találkozik a vámpírok vezetőjével és rájön, hogy ez a csapat békés teremtményekből áll, akik életben maradásukhoz marhavéren élnek, úgy gondolja, hogy nem minden természetfeletti lény gonosz és arra kényszeríti Deant, hogy válasszon: mellette vagy Gordon mellett áll.

 

026: A LÁNY NEM NYUGSZIK BÉKÉBEN [Children Shouldn't Play with Dead Things]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Dean és Sam egy főiskolai hallgató halálát vizsgálják, aki visszatért holtából, hogy bosszút álljon azokon, akik rosszul bántak vele életében. A szellem megtámadja Samet, aki megsérül. A testvérek, amíg a városban vannak, meglátogatják édesanyjuk sírját, hogy ott hagyjanak valamit édesapjuktól.

 

027: KÜLÖNLEGES KÉPESSÉG [Simon Said]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Sam és Dean találkoznak Andyval, egy naplopóval, aki képes az elméjével meggyőzni az embereket, hogy azok bármilyen szívességet megtegyenek neki. Amikor Andy ismerősei közül páran meghalnak, a testvérek arra gondolnak, hogy Andy hátha a képességével kényszeríti az embereket a halálra. Miután Sam megtudja, hogy Andy családját is 22 évvel ezelőtt meglátogatta a Démon, Sam arra gondol, hogy Andy is azon gyerekekből álló csoport része, akikről a démon mesélt neki és ez azt jelentheti, hogy végül ő maga is gonosszá fog válni.

 

028: SZŐKÉK ELŐNYBEN [No Exit]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Sam és Dean szőke nők brutális gyilkosságait vizsgálják. Az áldozatok mind ugyanabban az épületben laktak. Rájönnek, hogy a gyilkos H.H. Holmes, az első sorozatgyilkos szelleme. Jo időközben ellenszegül édesanyjával és a testvérek után megy a vadászatra, aki végül elfogja és magával viszi Jo-t.

 

029: A VÁDLÓTAK PADJÁN [The Usual Suspects]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Sam és Dean egy ügyvéd, majd később az ügyvéd feleségének halálát vizsgálják, aki azt állított, hogy a férje valami szellemfélét látott, melőtt megölték. Ballard és Sheridan nyomozók a helyi rendőrségtől letartóztatják a testvéreket kettős gyilkosságért, még mielőtt megtalálnák a szellemet. Amikor a szellem megmutatkozik Ballardnak, az arra gondol, hogy amit Sam és Dean mondtak neki, talán mégsem mese, hanem a valóság, és lehet, hogy ő lesz a következő személy, aki meg fog halni.

 

030: ALKU A DÉMONNAL [Crossroad Blues]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Amikor két nagyon sikeres személy meghal, miután azt állították, hogy furcsa kutyák üldözték őket, Sam és Dean nyomozni kezd. Rájönnek, hogy egy démon alkut kötött az emberekkel, valóra váltva álmaikat a lelkükért cserébe. Dean megidézi a démont és teljesen magába roskad, amikor megtudja, hogy sejtése igaz volt édesapjával kapcsolatban, John ugyanis valóban feláldozta az életét az övéért cserébe. A démon felajánlja Deannek, hogy megkaphatja azt, amit mindennél jobban akar: visszakaphatja az édesapját.

 

031: A VÍRUS [Croatoan]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Miután Samnek látomása támad arról, hogy Dean megöl egy olyan fiatal férfit, a két testvér Oregonba utazik, hogy megkeressék a válaszokat. A városban megfertőzi a lakosságot egy olyan halálos démoni vírus, ami arra kényszeríti a fertőzötteket, hogy öljenek. Samet megfertőzi egy helybeli lakos, már felkészül a halálra, de semmi sem történik vele. Dean úgy dönt, hogy ideje tisztázni a dolgokat és elmondja, hogy John mit suttogott a fülébe a halála előtt.

 

032: AZ ÜZŐTT VAD [Hunted]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Miután Dean elmondja Samnek, hogy apjuk mit mondott el neki, mielőtt meghalt, az összezavarodott Sam Dean nélkül megy el Indianába. Sam ott összefut Evával, aki elmondja Samnek, hogy médium és azért jött, hogy figyelmeztesse Samet a közelgő halálára. Dean felfedezi Gordont, aki Samre vadászik, Gordon elkapja Deant, aki abban reménykedik, hogy testvére időben megtalálja őt.

 

033: GYEREKJÁTÉK [Playthings]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Sam és Dean két rejtélyes haláleset miatt nyomoznak egy connecticuti fogadóban, amit egy olyan egyedülálló anya vezet, akinek a kislánya egy képzeletbeli baráttal játszik. A testvérek a fogadó körül a vudu nyomait találják, de hamarosan rájönnek, hogy a kislány képzeletbeli barátja talán egy démon lehet, aki megöli a városlakókat.

 

034: A BANKRABLÓ [Nightshifter]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Sam és Dean egy rablássorozatot vizsgálnak, amiben zavaró hasonlóságot fedeznek fel. Mindegyik esetben az elkövető egy megbízható alkalmazott volt, aki később öngyilkosságot követett el. Amikor a boncolási jelentés szerint a halál pár nappal a rablás előtt történt, Sam és Dean rájönnek, hogy az alakváltó visszatért.

 

035: ANGYALOK OTTHONA [Houses of The Holy]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Sam és Dean gyilkossági ügyek után nyomoz, amelyben az volt a közös, hogy az elkövetők mind azt állítják, hogy egy angyal látogatta meg őket és isten parancsát hajtották végre a gyilkossággal. Miután a testvérek rájönnek, hogy akiket megöltek, mind ténylegesen vétkesek voltak titkos bűnökben, Sam azt hiszi, hogy az angyal tényleg létezik, de Dean nem ért vele egyet, azt mondja, hogy ő csak abban hisz, amit lát.

 

036: ROSSZ VÉR [Born Under A Bad Sign]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Miután Dean egy telefonhívást kap a kiborult Samtől, aki több mint egy hete tűnt el, rohan a testvéréhez. Samet véresen találja, de nem emlékszik semmire, hogy mi történt vele. A testvérek elkezdenek nyomozni és elborzadnak, amikor találnak egy videófelvételt, amelyen Sam hidegvérrel megöl egy másik vadászt, emiatt Sam elkezd abban hinni, hogy tényleg van gonosz oldala.

 

037: A SZEMFÉNYVESZTŐ [Tall Tales]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Sam és Dean a családi barátjuk és vadásztársuk Bobby segítségét kérik egy ügyben, miután erőszakos és megmagyarázhatatlan események történnek egy helyi főiskolai kampuszon. Bobby megérkezik és már sejti is, hogy ki a bűnös az erőszakos cselekmények és a testvérek közötti viszály miatt.

 

038: HALÁLÚT [Road Kill]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Sam és Dean egy elhagyatott úton mennek az Impalával, amikor a kocsi elé rohan egy nő, Molly, aki segítséget kér a fiúktól, mert egy őrült farmer üldözi őt. Sam és Dean rájönnek, hogy a farmer valójában egy dühös szellem, aki minden évben ugyanazon a napon megöl egy embert és úgy tűnik, hogy a következő áldozata Molly lesz.

 

039: A VÉRFARKAS [Heart]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

A fiúk egy ügyvéd halála után nyomoznak, akivel úgy tűnik, hogy vadállat végzett, Sam és Dean rájönnek, hogy vérfarkassal van dolguk. Sam azonnal vonzódni kezd az ügyvéd titkárnőjéhez, Madisonhoz. Amikor arra kezdenek gyanakodni, hogy talán Madison lesz a vérfarkas következő áldozata, Sam felajánlja, hogy vele marad éjszakára és megvédi őt, eközben Dean kimegy, hogy vadásszon az állatra és teljesen megdöbben, amikor rátalál.

 

040: A FILMSTUDIÓ FANTOMJA [Hollywood Babylon]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Sam és Dean tesznek egy kirándulást Hollywoodba, hogy megvizsgálják az egyik színész halálát, aki meghalt egy horrorfilm forgatásán, a szóbeszéd szerint egy szellem ölte meg. Rájönnek, hogy a színész halála csak egy trükk volt a nézettség növelésére, de amikor megölik az egyik producert és a stáb még egy tagját, Sam és Dean rájönnek, hogy egy kísértettel van dolguk, aki megszállta a díszletet.

 

041: BÖRTÖNBALHÉ [Folsom Prison Blues]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Miután a testvérek hallanak egy szellemről, aki elítélteket öl meg az egyik börtönben, úgy vélik, hogy a legjobb megoldás közelebbről megvizsgálni az ügyet, ezért hagyják, hogy elkapják őket a rendőrök és bezárják őket az állami börtönbe. Mindazonáltal, amikor megjelenik Henricksen ügynök, hogy átvegye a hatalmat az ügyük felett, a börtönből megszökni nagyobb kihívássá válik, mint megtalálni a szellemet.

 

042: SZELLEM A PALACKBÓL [What Is and What Should Never Be]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

Amikor Dean egy dzsinnre vadászik, valami megtámadja őt és egy olyan világba kerül, ahol az anyja életben van, Sam a jogi karon tanul és eljegyzi Jessicát, Dean pedig együtt él a barátnőjével egy nagyon hétköznapi életet. Azonban elkezd látni egy furcsa lányt és rájön, hogy azok az emberek, akiket ő megmentett, mind meghaltak. Deannek el kell dönteni, hogy itt akar-e maradni ebben az új, biztonságos életben, ahol mindenki él, akit szeret vagy visszatér a vadászathoz.

 

043/44: HA A POKOL ELSZABADUL 1-2. [All Hell Breaks Loose (1-2)]

2012.08.30

| Menüpont: 2. ÉVAD [2006-07]

¤ 1.RÉSZ
Samet elrabolja a Sárgaszemű démon és egy szellemvárosban találja magát olyan gyerekekkel együtt, akiknek szintén különleges képességeik vannak. Megtudják, hogy a démon azért hozta össze őket, hogy elkezdje a végjátékát: egy átfogó háborút az emberiség ellen. Miközben a démon megpróbálja meggyőzni Samet, hogy harcoljon, megmutatja neki, hogy mi történt igazából az egyik szülőjével. Dean Bobby segítségét kér, hogy megtalálják Samet, de túl későn érkeznek.
¤ 2.RÉSZ
Dean hatalmas árat fizet a Sam és Jake közötti küzdelem következménye miatt. Úgy néz ki, hogy a Démon és katonái megelőzik a vadászokat, de hirtelen segítséget kapnak egy váratlan szövetségestől.